Zayn bűne

-KINYITOOM!-süvöltötte Louis.
Közben mi feszülten hallgatóztunk.
-Oh, szia Louis! Zayn itthon van?-kérdezte egy lágy női hang.
Zayn hallatott egy ,,Oh, te jó ég!"-et. Egyből kapcsoltunk, ki volt az. A rámenős doktornő.
-Sajnos-csengett a válasz, mire Zayn hálásan felsóhajtott - Igen. Itthon van.
-Mi a f@sz?!- Zayn iszonyat dühös lett.-Megöllek!-sziszegte indulatosan, és öklét rázta.
-Akkor jó! Bemehetnék?- tolakodott megállás nélkül a felcser.
-Hátt....ööö...persze.-adta be a derekát Tommo.
Mire betessékelte, és mindennel végigkínálta, mi már réges-rég bent ültünk a szobában. Zayn direkt Katával az ölében ült.
-Sziasztok!-köszönt nyájasan a doki. Üdvözlésül unottan biccentettünk.
-Ööö Louis! Feljönnél egy picit? Nem találok valamit.-szólt Zayn.
-Persze haver, érted bármit.-felpattant az ölemből, és felcsörtetett az emeletre Zaynnel. Mi lent próbáltuk kitessékelni a dokit kisebb nagyobb sikerrel.

Zayn szemszöge:


-Szóval, mit nem találsz?-kérdezte mosolyogva Louis, és leült az ágyamra.
-Szavakat! Mi az,hogy persze itthon van?! Nem! Nincs itthon!- ordítottam rá.
-Bocs, haver! Elfelejtettem...-mondta szomorúan.
-Persze, mindig a hülyülés! Az megy, mi?? De hogy kiállj a barátaidért, az nem!
-De...de..Zayn.Én, én...-könnyek gördültek végig az arcán. Ez is csak megjátszás....-Hogyan tehetném jóvá?Nem válaszoltam. Nem tudtam felelni. Lendült az öklöm......
-Ohh Louis! Én..én nem akartam! Figyu haver túl dühös voltam....és....-Nem tudtam abbahagyni. Zokogtam.
Lou nem válaszolt. Elterült az ágyon. Rázott a sírás. ,,Szörnyeteg vagyok! Ez az egész elkerülhető lett volna....ajj Louis! Hülye vagyok! Egy önfejű barom, aki mindig csak magára gondol! Egy egoista állat. Aki bármennyire is agresszív, szeretik! Louis öccsének tekintett........egészen eddig..."
Nem mentem vissza. Észrevétlenül a konyhába lopództam, és jeget vittem Louisnak. Szerencsére nem vettek észre. Mire visszaértem hozzá, egészen belilult a szeme. Akkor kezdett ébredezni....
Látta, hogy zokogok, felült, és átölelt. A fülembe súgta, hogy szeret. Leírhatatlan volt, amit ekkor éreztem.
-Louis! Figyelj. Egy szörnyeteg vagyok.....egy állat...nincs okod szeretni...-mentegetőztem.
-De van! Az, hogy szinte az öcsém vagy, aminek örülök mert 5 lánytestvér mellett.....hát..zűrös.-mosolygott.
A vállára borultam. Szorosan átöleltem, és sírtam. Már nem tudtam visszafojtani. Ennyi idő után már nem. Mindig segített. Tanított. Szeretett. És én bántottam...Véletlenül a hátához nyomtam a jeget, amiért Ő hossza felszisszent. Gyorsan eltávolodtam tőle. Egyszerre tört ki belőlünk a könnyes nevetés. Sírtunk, és röhögtünk egyszerre. Örülök, hogy van egy ilyen barátom. Aki mindig megbocsát. Segít, és vicces is. Átadtam neki a jeget. Megmostam az arcom. Már nem látszottak a sírás nyomai. Lementünk. Nagyom megijedtek, mikor meglátták a monokliját. Hanna egyből odarohant, megkérdezte, mi történt.
-Semmi, szívecském - válaszolta- csak lefejeltem a polcot. De ne aggódj, semmi bajom.-nyugtatta meg.
Nem bírtam. Kitálaltam nekik, és ismét zokogni kezdtem. Mindenki átölelt.  Megértették a fájdalmat. Legtovább a doki csüngött rajtam. Szép lassan eltoltam magamtól.
-Kérlek erről senkinek se szóljatok, mert....-kezdtem....
-Mert még a végén a sajtó felfújja, és  azt hiszik, megöltél, és egy pap feltámasztott!-viccelődött Louis.
Mindannyian nevettünk.
-Jajj, de udvariatlan vagyok!- szólt a dokinő.-Nataly a nevem. Zayn, akkor áll a mozi?-kacsintott felém.
-Mint látja, van barátnőm- karoltam át Kata derekát, és megcsókoltam. Erre a doki bepipult, és kiviharzott az ajtón. Nevettünk. Milyen jó, hogy ilyen barátaim vannak!