*Különkiadás* Az álmom...

*Csáó, kedves olvasóim! :) Különkiadás, saját szemszögből.....Ugyanis ezt MA hajnalban álmodtam.....
ui.: ne kapcsoljátok az eddigi sztorihoz! Jó olvasást! :) xx


Hanna vagyok, csapatunkkal a természetfeletti jelenségekkel foglalkozunk.Gyönyörű, napos idő volt. Beszámoltak nekünk egy esetről, hogy egy család a domboldalon sétált napos időben, egyszer csak egy villám csapott közéjük....a szülőknek sikerült elmenekülniük, s a fiukat egyedül hagyták meghalni. Kimentünk a helyszínre,hogy kiderítsük, hogy történt a derült égből villámcsapás (szószerint) s annak helyén  egy óriási lyuk tátongott, mélyén a fiú holttestével, melynek fel rejtélyes módon hiányzott...... Nem volt valami szívmelengető látvány.  Ryan ( az egyik társam) körülnézett, s egy fából készül viskószerűt lelt az erdő szélén. Bekopogtunk, lakatlannak tűnt, bementünk. Az egyik sarokban egy alak mozgott. Mikor meglátott minket, felállt, s felénk közeledett. Mikor megláttuk az arcát, megfagyott bennünk a vér. A kisfiú volt az. Hátrálni kezdtünk...ilyennel még nem volt dolgunk....
-Állj! Még ne menjetek!-kért minket könnyes szemmel....megtorpantunk.
-Mi történt a holttesttel?-kérdezte Ryan.-Hiszen csak tegnap történt....állatok erre nem nagyon élnek....
-Én voltam...
.,,Ácsi,ácsi! Megette a saját holttestét?!" gondoltam megrökönyödve.
Ekkor odajött hozzám, kézen fogott, és elvezetett néhány akácfához, ahol a csontjai hevertek.
-Jé itt a gerinced! Mégis gerinctelen vagy...-mondta Peter nevetve..(az álmomban tényleg ez volt O.o )
-Okéé....Na, de mostmár tényleg mennünk kell!-erősködtem, mikor visszavezetett a viskóhoz...
-Nem mentek!-jelentette ki.
-De igen!-mondtuk egyszerre. Ekkor velőtrázó sikolyt hallatott....s a villám újból lecsapott......

*A végén már olyan volt, mintha én sikítottam volna....nagyon scary volt! :$$

A rossz hír.....

Harry szemszöge:

Repeső szívvel ,,repültem" haza,  előkapartam a kulcsomat, és kinyitottam az ajtót. Bár ne tettem volna!
Liame láttam meg először. Tésztaszűrő volt a fején, és valami olyasmit kiabált, hogy : Miért? Miért kellett a kanalat az akváriumba tenneeeed?!  Tudod, hogy a teknőseim szeretnek engem! De ki meg nem ugorhatnak! WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
 Niall zavartalanul gitározta a More Than This-t,  Louis egy répát szorongatott a kezében, és egyszercsak feldobta az emeletre ,,Repülj, SuperCarrot! Mentsd meg Liam teknőseit!"  felkiáltással , Zayn éppen ekkor robogott le a lépcsőn, és a zöldség belefúródott frissen lakkozott sérójába - és bennemaradt. Így már egy kétségbeesett-dühös-répáshajú Zayn állt a figyelem középpontjában. Megtorpant.
-KIFOGYOTT A HAJLAKKOOOOOOOM! -kezdett el sírni. Odamentem hozzá, és megöleltem. Miután elengedtem, jobban megnéztem, és be kellett látnom, röhejesen nézett ki.  Hanna a kanapén ült, és Dóra a felfedezőt nézett. Hát jó....Kata a konyhaasztalon ült, és éppen levelet írt....a Mikulásnak!
-Kedves Mikulás bácsi! Szeretnék egy pónilovat, és egy Ramones-es pólót!-diktálta, a pólónál rámnézett, és kiskutyaszemeket meresztett. Lassa csóváltam a fejem. Egyszercsak felpattant, és nekiiramodott. Rohantam ,ahogy csak tudtam.Beszaladtam a szobámba, és becsuktam az ajtót.
-This is Spartaaaaaaa!-kezdett fülsüketítő harci üvöltésbe. Olyan frekvenciája volt(ajtón keresztül is) , hogy kénytelen voltam odaadni neki, nehogy maradandó halláskárosulást szenvedjek. Kimerészkedtem, vissza a nappaliba. Még furább látvány fogadott, mint az előbb. A szoba közepén álltak, egymás mellet, és a Gangnam Style-t táncolták.Mivel tudtam a ,,könnyűnek nem mondható" koreográfiát, csatlakoztam hozzájuk. A szám végén leültünk a kanapéra.
Kapcsold beee :D

-Ennél jobb utolsó este nem is lehetett volna! Köszi srácok!-mondta Kata. Tekintete fátyolos lett, és egy könnycsepp gördült le az arcán. Egyszerre kezdtünk el ismét sírni. Miután ismét végeztünk, megkérdeztem Liamet:
-Öhm..míg én távol voltam, miből bontakozott ki ez az őskáosz?!
-Hátt....Először is....Louis répát akart enni, de csak egyet talált, és tudta, hogy én ettem meg az utolsót, ezért indított hadjáratot a kanálallergiás teknőseim ellen. Zayn épp a haját igazgatta, mikor fejbelőtte. Hanna óvodásat játszik, Kata meg nem akar elkésni a levéllel. Ennyi.
-Okéé...-dolgoztam fel a sok új infót-de egyet még mindig nem értek! Hogy kerül a fejedre egy tésztaszűrő?!
-Hátt...úgy gondolom kiemeli a szememet!-mosolygott csábosan, és elindult a szobájába. Ekkor újra eszembe jutott Isabell.
-Srácok, képzeljétek! Találkoztam egy lánnyal....Isabellnek hívják...és gyönyörű! Odaadtam neki a számomat!-vigyorogtam büszkén.
-Aha...szóval a szokásos...oké Harry!-mondta Zayn.
-Juteszembe!-szólal fel Kata.-Pakolnom kell!

Hanna szemszöge:
Kata szavaitól ismét könnyek szöktek a szemembe. Az a lány, aki már majdnem a nővérem volt most egy kontinensnyire lesz tőlem. Mindig kiöntöm neki a szívem! Most kinek fogom? Mondjuk Liamnek. De ő nem lehet a legjobb barátnőm! Ez hülyeség! Rendszeresen fogunk Twitcamezni, és telóról is elérjük egymást. Csak túlélem.....De vajon erről az egészről mikor akart szólni?! Bár lehet, hogy cetlit hagyott volna, hogy ne lásson minket sírni...

A dedikálás

Másnap reggel automatikusan nyomtam volna le a vekkert, de mivel nem volt, így sikerült Louis fejbecsapnom.
-Neked is jó reggelt!-köszöntött drámai hangon.
-Hupsz, bocsi! Csak tudod....-kezdtem szabadkozni
-Tudom, a vekker!-fejezte be helyettem.
-Kösz, hogy ilyen megértő vagy! -adtam puszit az arcára- amúgy, ma mi lesz a program? Interjú, fotózás, esetleg dedikálás?-hadartam izgatottan.
-Ma dedikálás lesz. hogy pontosan hol, azt nem tudom.
-Oké, akkor úgy öltözök.- fogtam egy csomó jó rucit, és bevonultam a fürdőszobába.

Miután elkészültem, Katához rohantam.

-Te mit veszel fel a dedikálásra? -vigyorogtam a képébe.

-Én semmit. Nem tudok jönni, mert a papám megbetegedett, és kórházban van. Meg kell látogatnom. Holnap az első repülővel indulok haza.-mondta a könnyeivel küszködve. Ijedten néztem rá, és gyorsan átöleltem.

-Annyira sajnálom! Megértem, hogy menned kell. Többiek tudják?-kérdeztem, mire bólintott.-És...ugye visszajössz?-pislogtam hatalmasakat.

-Nem..-mondta könnyes szemmel, és bőgni kezdett.Ezen a ponton már én is sírtam. Lassan a többiek is jöttek, így a nagy-ölelésről senki sem maradt le.

-Várjunkcsak! Te holnap mész, viszont a dedikálás ma van! Gyere légyszíí!-meresztettem legcukibb bociszemeimet.

-Najó...talán.-mosolyodott el. 

Utánna kicsit kicsíptem:) 

11-kor elindultunk a Pennsylvania Plázába. Wow, ez aztán pláza!  Hatalmas tömeg fogadott minket. Valahogy elvergődtünk az hosszú asztalhoz, és leültünk. Katával mi csak a srácok unszolására. Hát jó...Nem hittük volna, hogy nekünk is ennyi rajongónk van! Azt mondták, hogy 3 órán át kell ott csücsülnünk. Najó...

Az első órában voltak a legtöbben. És az volt a gáz, hogy húzták az időt! Megkapták az aláírást, és még elkezdenek nekem cseverészni az életről. Én tudom, hogy milyen directionernek lenni. Mikor megszállottan csorgattuk a nyálunkat hajnali 2-kor néhány Twitcam alatt, és izgatottan vártuk a pillanatot, hogy élőben találkozzunk velük. Jajj, a régi szép idők....:)  

A második óra lazább volt, viszont annál több ajándékot adtak. Van,aki rajzot, van, aki nyakláncot. Ezeket puszival jutalmaztuk. Mikorra elérkezett a 2 óra, rendesen zsibbadt a karunk. Gyorsan leléceltünk, és kezdődhetett a szabadprogram. Mindannyian otthon punnyadtunk, egyedül Harry ruccant ki otthonról. Ő egy közeli Starbucksba ment...

Harry szemszöge:

Felkaptam egy napszemcsit, és lepattantam a szállodából,egyenesen a legközelebbi Starbucks kávézóba.Lecsüccsentem egy asztalhoz, és csak néztem ki a fejemből.  Széttekintettem, és egyszer csak megakadt a szemem egy lányon.

Nem tudom, meddig bámulhattam, de egyszer csak visszanézett rám. Elkaptam tekintetem, és beszélgetést színleltem, csak az volt a gáz, hogy nem ült előttem senki. Mikor észrevettem, hogy mit csinálok, abbahagytam, és lopva a lányra néztem.  Mosolygott rajtam. Szégyenlősen elvigyorodtam, és szemeztünk.
Oda akartam menni hozzá, hisz egyedül ült. De a lábaim nem engedték. Összeszedtem a bátorságomat, és felálltam. Lazán odamentem hozzá, és leültem.
-Szia, Harry vagyok!-mutatkoztam be.
-Harry? Harry, mint Styles?-dadogott elképedve.
Bólintottam, és a legszebb mosolyomat villantottam.
-És, neked is van neved?-mosolyogtam még mindig rá.
-I-igen. Isabell. Isabell Johnson!-mosolygott zavartan.-Kérhetnék egy autogramot?-kérdezte csillogó szemekkel. A táskájából előhalászott egy képet, rólam. Készségesen aláírtam. És még egy kis ajándékot...
-Ez a telefonszámod?-esett le az álla. Rákacsintottam.
-Most rohannom kell. Majd...majd hívlak!-mosolygott rám.
Felállt, nyomott egy puszit az arcomra, és tovaszáguldott......Azt hiszem, szerelmes vagyok!.....